Az első kínai feljegyzések Kr. e. 3-4. századból származnak: A Kínai Énekek Könyvében olvasható, hogy a kínaiak a nomádok által lakott területet “Nemezországnak” nevezték, ők maguk azonban nem készítettek nemezt, egyrészt mert nem voltak nomád népek, a kevésbé erős és meleg anyagok megállták a helyüket, másrészt a hagyományos anyagot, a selymet tekintették magukénak. A mongolok, akik szintén vándornépek voltak, mesterei voltak a nemezkészítésnek.

A klasszikus irodalomban is találunk példát a nemez használatára: pl.Homérosz nemezsisakot említ az Iliászban. A görög nemezsisak használatát a római légiósok is átvették. A nemez egészen a 19.századig használatos anyag volt, a mindennapi élet szerves része. Magyarázatként, hogy miért szorult vissza a használata, a modernizáció, a városiasodás, az új anyagok megjelenése és nyilván a nomád életmód megszűnése szolgál. Azonban a meleg, természetes és könnyen kezelhető anyag, a nemez mindezek ellenére napjainkban újra kezdett megjelenni és egyre több embernek tesz szolgálatot. A divat vagy időszerűség kérdése nem érvényes e nemes anyag esetében, ami ugyanis valóban jó és szép, az mindig az marad, nem alakul át egyik napról a másikra, amint azt tapasztalhatjuk más (mű)anyagoknál.