Perzsiában a nemez eredetét Salamon fiának tulajdonították, aki pásztor volt. Úgy vélte, a juhok gyapja vízálló nemezzé gyúrható. Hiába próbálkozott, nem sikerült neki. Türelmét vesztve taposni kezdte, amíg végül megszületett a nemez.
*
Törökországban úgy tartják, minden mesterségnek van egy tanítója. A nemez meghonosítójaként Iunus Pejgambert tisztelik,

ki a legenda szerint a hosszú vándorlásban elfáradva egy gyapjúcsomóra ült, a verejtéktől a gyapjú összetapadt és nemezzé vált.
*
Normandiában az a nemez története, hogy egy szerzetes hosszú útra indult. A saruja azonban feltörte a lábát, ezért ahányszor juhnyáj mellett haladt el, a birkák gyapjából egy keveset kicsippentett és a sarujába tette. Az út végén a verejtéktől nemezzé lett.
*
A Biblia szerint Noé amikor kiengedte az állatokat, helyükön egy új anyagot talált, a nemezt. A negyven nap alatt kihullott állati szőr a rá kerülő nedvességtől és a rajta való taposástól nemezzé állt össze.
*
A türkmén mítosz szerint élt egyszer egy nagy kán. Az elfoglalt faluból elvitte magával az asszonyokat és azt ígérte nekik, hogy ha olyat csinálnak, amit ő nem ismer, hazaengedi őket. A nők között volt egy, akinek kisbabája volt, de nem tudta megszoptatni, mivel nem volt teje. Ezért a kántól kért gyapjút, nemeztakarót készített belőle, és ebbe minden bánatát belemintázta. Mikor elkészült, rajta aludt és reggelre lett teje. A kánnak megtetszett a takaró, az asszony neki adta azzal a tudattal, hogy gyógyító ereje van, minden bajra jó, csak az öregségen nem tud segíteni.
*
Ezek a mítoszok az emberiség egyik fontos találmányáról, illetve „teremtéséről” beszélnek. Mindegyik történetben az a legszembetűnőbb, hogy a nemez szinte magától jön létre, és mindig jó cél, az ember segítése érdekében.